Vörös Anna

pszichológus

komplex művészeti terapeuta

integratív terapeuta jelölt

krízistanácsadó szakpszichológus jelölt

“Ahogyan élek, az a hazám.”

Balla Zsófia, költő

“Nem dönthetünk úgy, hogy eltüntetjük a sötétséget,

de fényt gyújthatunk benne.”

Edith Éva Eger, pszichológus

” A valóságban az élet dolgainak többsége nem megoldható. Ti úgy gondoljátok, az életben problémák vannak, és megoldásokra van szükség, én meg úgy gondolom, az életben tragédiák vannak, és irgalomra van szükség.”

Pilinszky János, költő

Rólam

Mesterszakos pszichológus diplomámat kitüntetéssel szereztem a Pázmány Péter Egyetem Klinikai – és Egészségpszichológiai szakirányán. Komplex művészeti terapeuta tudásomat a Wesley János Főiskolán sajátítottam el, és szereztem végzettséget 2021-ben. Jelenleg tanácsadó szakpszichológus képzést végzek az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, krízistanácsadási szakirányon.

Érdeklődésem fókuszában mindig a krízisintervenció, traumafeldolgozás segítése és a poszttraumás növekedés állt, melyben már önkéntes munkákkal, később gyakornokként, majd pszichológusként igyekeztem minél szélesebb körű szakmai tapasztalatot szerezni.

Több évig segítettem pszichológusként menekültek, hajléktalanok, szenvedélybetegek, bántalmazást elszenvedők felépülését egyéni és csoportos foglalkozást tartva.

Saját önismereti utam során nagyjából 700 óra csoportos önismereten vettem részt képzőművészet – és meseterápiás csoportban és pszichodráma csoportban. Egyéni tanácsadáson és pszichoterápián is résztvettem.

Korábbi munkahelyeim:

  • Magyar Máltai Szeretetszolgálat
  • Veszprémi Alkohol – és Drogsegély Ambulancia
  • Csepel Család – és Gyermekjóléti Központ
  • Újbudai Áldozatsegítő Központ

Összesen 5 év önkéntes tapasztalatom van az alábbi helyekről:

  • Traumaközpont
  • Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány
  • Gaziantep Egitim ve Genclik Dernegi (Törökország)
  • Refuge Egypt (Kairó)
  • Romokból Élet Alapítvány

Pszichológusi tevékenységeim, utazásaim mellett szépirodalmat, novellákat írok egy Vadoma nevű menekült lányról. Publikációim megtalálhatók az Élet & Irodalom, Kalligram, Műhely, és sok más folyóiratban. Első novelláskötetem 2022. novemberében jelent meg a FISZ kiadó gondozásában, Vadoma címmel.

https://www.libri.hu/konyv/voros_anna.vadoma.html

Interjúk

Fidelio “Jó Ügyek” díj kapcsán beszélgetés K. Varga Bencével: https://fidelio.hu/konyv/egy-lemoshatatlan-jel-ami-orokre-rajtad-marad-interju-voros-annaval-180773.html

“Mindannyian keressük az utunkat, és vágyunk a szabadságra. Ki az, aki nem érezte még magát idegennek egy helyen vagy egy kapcsolatban? Hozunk magunkkal családi, kulturális vagy vallási hagyományt, amit az életünk során előbb vagy utóbb megkérdőjelezünk. Az élettel természetszerűleg együtt járnak a nehézségek. Nem lehet megúszni, hogy az emberrel történjenek ilyen vagy olyan tragédiák. A sérülékenységet épp ezért bárki, bármilyen élethelyzetben át tudja érezni, függetlenül a társadalmi és kulturális hátterétől. Ha ezt sikerül elérni, az nem érzékenyítés: ideális esetben az olvasóm a saját valóságával tud kapcsolódni Vadoma világához.”

“Úgy érzem, pszichológusként és íróként is hitelesen tudok jelen lenni, mert testhezállóak, mindegyik a személyiségem magjából fakad. Ez fontos, mert azt tanítják, hogy a pszichológus a teljes személyiségével dolgozik. Megtanulunk módszereket, eszközöket, elméleteket, de ott, a terápiás térben a kliens veled találkozik. Ott dől el, tud-e kapcsolódni hozzád.”

Máltai Szeretetszolgálat Király Eszterrel készült interjú https://maltai.hu/cikk/hir/4659

Nem felejthetek el semmit, csak az emlékezést akarom abbahagyni.”

idézet a Vadoma c. kötetből




Szolgáltatások

Klienseket jelenleg online formában tudok fogadni, és szakterületemnek, tudásomnak megfelelően olyan klienseket várok, akik bántalmazó kapcsolatból szeretnének kilépni, vagy a kapcsolat által okozott sebeket gyógyítani.

  • Egy ülés díja: 15.000 ft/ 60 perc
  • Az üléseket a Google Meets-en keresztül tartjuk.
  • Kapcsolatfelvétel után a további részleteket pontosítjuk (időpont, fizetési – és lemondási feltételek).

Időpontegyeztetés vagy kérdés esetén kérem, keressen bizalommal az avorosanna@gmail.com vagy a +36 30 545 42 49 telefonszámon keresztül. A megkeresésekre igyekszem 24 órán belül válaszolni.

Telefonon elérhető vagyok hétköznapokon 9 órától 17 óráig.

Steve Johnson, Pexels.com

Mi történik a pszichológusnál?

Meghallgatással, értő figyelemmel kísérem kliensemet. Gyakran jegyzetelek, hogy később vissza tudjunk térni elhangzott mondatokra, vagy ezeket később összeilleszthessük. Kérdéseimmel igyekszem kliensemet segíteni válaszai, döntései, és egyéni életútjának megtalálásában. Minden kimondható, bármi érezhető. Nincsenek jó és rossz válaszok, csak címke nélküli gondolatok és érzések. A terápiás térben kipróbálhatók szituációk, párbeszédek. Szemléletmódomban megjelenik a művészetterápia a szimbolikus gondolkodás alkalmazása során, és a kreatív gyakorlatok lehetővé teszik kliensem számára is elsajátítani ugyanezt. Kognitív viselkedésterápiás módszereket is alkalmazok, és tanítok klienseimnek, melyekkel lehetővé válik a szorongásoldás, az automatikus negatív gondolatok, betörő emlékek kezelése. A Traumaközpont gyakornokaként több Traumatudatos és Trauma informált képzésen is részt vehettem, így klienseim speciális igényeire, problémáira érzékenyen odafigyelek már a kapcsolatfelvételtől kezdődően. Szupervíziómat korábbi mentorom, Dr. Sebestyén Árpád krízis – és katasztrófakezelő szakpszichológus és klinikai szakpszichológus végzi. Klienseimre igyekszem maximálisan figyelni, és minden ülést, feladatot önismeretükhöz, kérdéseikhez igazítani.